A jövőben szeretném bemutatni azokat a tavakat ahol megfordulok horgászataim során. Tartsatok velem hátha találtok köztük olyan helyet ahol még nem jártatok. Az első részben természetesen a kedvenc tavam kerül bemutatásra. Ez nem más mint a Joker tó.

STA60003.JPG

Budapesten a XXIII. kerületben, a Déli M0 környékén, Dunaharaszti magasságában található. Tömegközlekedéssel nem, csak autóval lehet megközelíteni. A terület teljes nagysága 15Ha, a vízterület nagysága 5,5Ha, a tó közepén egy másfél hektáros sziget található. A horgászvíz átlag mélysége 4méter. Hirtelen mélyül így a parttól 10 méterre elérheti a 2,5-3 méteres mélységet is. Nagyrészt akadó mentes, de a part közelében vízben lévő fák és bokrok tövénél úszózva ott lehet hagyni a szereléket. A tó teljesen körbe van kerítve, Éjszakára ki van világítva, ami megkönnyíti az éjszakai horgászatot. A közepén, található szigeten is lehet horgászni. Ide csónakkal lehet bejutni. A halőrházban lehet venni csalit etetőanyagot illetve némi enni és innivalót.  A bajárat felöli oldalon több mellék helység is található. Csak sportjegy kapható, tehát ha valaki el szeretné vinni a halat, akkor minden esetben fizetni, kell érte. Pénteken és szombaton lehet éjszaka is horgászni. Hétköznap csak nappal van rá mód reggel hat és este hat között. Autóval be lehet menni és a horgászhelyen le lehet parkolni. De csak a felső úton, mert az alsót tavalyelőtt lezárták a magas vízállás miatt. Sajnos a tavalyi száraz év miatt nagyon leapadt a víz. Van ahol akár tíz méterrel is beljebb horgásztunk. Szerencsére ez nem volt hatással a halak kapókedvére.Bármelyik oldalra leülhetünk mindenhol engedélyezett a horgászat. Foglalt hely nincsen. Amint a kapun áthalad, az ember egyből a halőr házzal találja szemben magát. Itt van egy parkoló ahol kényelmesen meg lehet állni, amíg kiváltjuk a jegyet. A tavalyi évig egy  igazolványt le kellett adni és ezt, távozáskor kaptuk vissza. 2013-tól csak érvényes horgász engedéllyel lehet leülni horgászni. Szerintem ez egy nagyon jó döntés mert így tényleg csak az horgászhat aki le is vizsgázott. Minden oldalon fák szegélyezik, amik ugyan még nem adnak sok árnyékot, de üde színfoltjai a tónak. Kell még pár év hozzá. A fő hal itt is a ponty, de szép számmal lehet fogni tokot illetve amurt is. Szép kárászok vannak benne és jelentős a csuka állomány is. Sajnos az afrikai harcsa eltűnt pedig jó sport hal volt. A part mentén rengeteg az apró sügér így nehéz csalihalat fogni. Bár ezeket is felhasználhatjuk erre a célra.

Legyen elég ennyi a száraz adatokból. Most jöjjenek a személyes tapasztalatok. De előbb néhány kép a tóról.

2.JPG

3.JPG

4.JPG

5.JPG

STA60051.JPG

7.jpg

8.JPG

9.jpg

A képeken is látszik, hogy nappal  mindig sokan szoktak lenni. Hiába vagyunk egy páran, akik szeretik ezt a helyet.

2010. nyár elején egy kollégám betegsége és a tervezett horgászat lemondása után nyílt lehetőségem először ide eljutnom. Ismerőseimtől már hallottam erről a helyről előtte is, hiszen többen is jártak már itt ráadásul közel van így esett a választásom erre a tóra. Az tény, hogy nem ez a leg szebb és nem is vadregényes víz de hihetetlen élet lakik benne. Az ember csak ámul és bámul, hogy mennyire pezseg a víz, a rengeteg halugrástól, a rablásoktól pedig eláll a szava. Első alkalommal a tógazdától kértem tanácsot, hogy hová üljek, és mivel csalizzak. Nagyon segítőkész volt és minden kérdésre szívesen válaszolt. Megmutatta azt a helyet ahol szerinte jó esélyeim vannak a halfogásra. Hihetetlen volt, mert fél óránként kapásom volt. Máshol meg egész nap ültem egy halért. Ekkor végleg beleszerettem ebbe a vízbe. Ahogy besötétedett a parttól egy-két méterre úszkáltak a harcsák és az amurok úgy, hogy a hátúszójuk szántotta a vízfelszínt. A csukák kijönnek egészen a sekélyesbe és szabad szemmel is lehet látni őket. Íváskor forr a víz a rengeteg kárásztól. Azóta több mint harminc alkalommal voltam itt és elmondhatom, még egyszer sem jöttem el úgy, hogy nem fogtam semmit. A 2011-s  magas vízszint kicsit felborította a szokásokat, hiszen sok olyan hely ahol  álltunk akkor víz alá került. Viszont sok szép halat fogtam onnan ahol előtte még az autóval parkoltam. Szerencsére őszre visszaállt a normális szint. Ezek után tavaly meg kifogtunk egy igen száraz évet amikor is több méterrel lejjebb ment a víz. Volt, hogy minden hétvégén kimentem és szemmel látható volt ahogy apad a víz. Általában a tó hátsó részén horgászom a halőrházzal szemközti oldalon. Az első horgászatkor még tapasztalat híján rengetegszer megtéptek a halak, hiszen tizennyolcas előkével próbálkoztam. Azóta nálam a huszonötös főzsinór és a tizennégyes fonott előke vált be. Ha valaki idejön mindenképpen nyelető fékes orsót hozzon magával. Ha nincsen, akkor a féket lazítsa ki, mert itt nem finomkodnak a halak. Ha kapás van, akkor megindulnak, és őrült tempóban vágtatnak el. Behúzott féknél hamar elveszíthetjük a felszerelésünket. Ritkán, ugyan de előfordul, hogy a tok, ejtős kapással jelentkezik. Legtöbben a hagyományos fenekezést űzik itt, de sokan bojlis felszereléssel jönnek több napra és egyre jobban nő a finom szerelékes feeder horgászok száma is. Én is egyre inkább kacsintgatok e módszer felé. Nálam, ami igazán bevált főleg az éjszakai műszak alatt az a parttól 10-15 m-re történő úszózás. Fenékre eresztett horoggal. A legnagyobb halaimat mind így fogtam. Elég kevesen próbálkoznak ezzel talán azért is bátrabbak ebben a sávban a halak. Laknak a tóban igen méretes uszonyosok is, akik már párszor megszaggattak. Láttam itt húsz kilós pontyot, de hat kilós balint is fogni. Fenekezni érdemes negyven méterre is, de ugyanakkor eredményesek lehetünk nyolcvan, száz méteres távolságban is. Most essen néhány szó a csalikról és az etetőanyagokról. Tavalyelőtt még a horogra tűzött egy szem konzerv kukorica volt a nyerő. Tavaly viszont a hajszál előkére fűzött két szem kukorica lett a sláger, amelyek közé egy szem sárga techno pufi került. Vajon idén mi lesz a favorit? A kukoricák közül a mézes, erjesztett, pálinkás, ami bevált pontyra, amurra illetve még a tok is felveszi. De szépen lehet fogni gilisztával és csontival is akár pontyot, tokot, illetve kárászt. Néha-néha fogtam epres pellettel vagy sásos kukoricával is, de nem sokszor. Nyár elején illetve ősszel a kolbászos ízesítésű pellet ami nyerő szokott lenni. Etetőanyag tekintetében nálam a mézes fajták jönnek be némi mézes puszedlival és csontival kiegészítve. Próbálkoztam más ízesítéssel is, de kevés sikerrel. Mivel én legtöbbször éjszakára jövök ide így ebből az időszakból vannak tapasztalataim. Azt észrevettem, hogy a kapások nagyjából sötétedésig jönnek. Majd éjfélig még jelentkezik néhány hal. De utána hajnali háromig semmi. Akkor jön egy roham és befejezésképpen reggel fél hat táján van még rá esély, hogy fogunk egy utolsót. Nappal viszont reggel kilencig, tízig van nagyobb esélyünk. Tavaly viszont új trendet követtek a halak. Este kilencig kaptak és utána síri csend honolt. Az éjszaka folyamán talán két hal még jött de reggelig amúgy semmi. Nem tudom, hogy ez a vízállásnak köszönhető-e de idén kiderül. Remélem nem folytatják ezt a szokásukat. Eddig még kimaradt a szigetről történő horgászat, de idén tervbe van véve egy egész hétvégés peca a szigeten. Sokfelől hallottam már, hogy persze így könnyű itt halat fogni, mert tele van telepítve. Erre csak azt tudom mondani, hogy el kell jönni és ki kell próbálni. Azért itt is sok minden közbeszólhat és akkor nem fogunk semmit. Itt is ki kell fárasztani a halat, akik igen csak jó erőben, vannak. Különben is mitől jobb, ha csak áztatjuk a horgainkat, cserélgetjük, a csalit illetve pazaroljuk az etetőanyagot miközben az egész napunk eseménytelen? Nem jobb, ha van mit tenni és sok halat fárasztunk? Ezáltal rengeteg élménnyel gazdagodunk?

Kiknek ajánlom ezt a helyet? Olyanoknak, akik nem csak a természet szeretetéért és a friss levegőért mennek horgászni, szeretnének sok élménnyel gazdagodni és nem csak egy székben ülve bambulni egész nap a semmittevés közben. Szóval ha egy tartalmas napot szeretnél eltölteni akkor itt a helyed.

 Na és kik azok, akiknek nem ajánlatos ide jönniük? Azoknak, akik a vadregényes csendes magányos horgászatot szeretik, vagy nem akarnak halat fogni csak pihenni. Az biztos, hogy én jövőre is ide fogok járni.

Ha még több információt szeretnétek akkor a tó honlapja: www.jokerhorgaszto.hu

Néhány kép még a tóról és az itt horgászókról.

12.jpg

13.jpg

14.jpg

15.jpg

16.jpg

17.jpg

19.JPG

20.JPG

Ilyen szép halakat lehet fogni.

21.jpg

22.JPG

23.JPG

Szerző: Icebear

1 komment

Címkék: Tavak

A bejegyzés trackback címe:

https://horgaszmania.blog.hu/api/trackback/id/tr75061260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kürthy_1 · http://jesabelle.blog.hu/ 2013.10.03. 13:56:51

Nagyon abbamaradt ez az oldal, pedig én szívesen olvasgatnám a további kalandokat!
süti beállítások módosítása