Tóbemutató cikksorozatom második állomásán a Gyömrői tőzeges tavat mutatom be.

1.jpg

A tavat több irányból is megközelíthetjük. Akár a 31. úton akár az M0-ás felől, de én mégis inkább a 4. számú főutat ajánlanám. A Gyömrői leágazásnál elkanyarodunk balra. Egészen a körforgalomig kell menni. Innen, ha Mende felé megyünk tovább, akkor az első utcán, (földút) balra fordulunk (Kossuth tér-Gumi út), ez levisz a tóhoz. ha a túloldalra szeretnénk menni, akkor a körforgalomból Monor felé, megyünk ki. Itt is az első utcán de, jobbra megyünk. Azon végig és ismét jobbra kell fordulni (Akácfasor út) és már a tóparton is vagyunk. Ha nincsen autónk, akkor távolsági busszal az Örs Vezér térről indulva egészen a tó partjától pár száz méterre mehetünk. Nagyjából 30 km-re van Budapestről.

2.jpg

A tó 3.3 ha. Szinte a város szívében van mégis vadregényes, nádassal szegélyezett. Rengeteg kisebb nagyobb nádsziget található benne. A hátsó rövid oldalon egy félsziget is benyúlik, a tóba melyről szintén lehet horgászni. A két hosszabb oldalon kiépített stégek vannak. Amíg a tulajdonos nem tartózkodik, ott addig bármelyiket lehet használni. Napijeggyel minden nap egész évben napkeltétől napnyugtáig lehet horgászni. Sajnos éjszakai horgászat kizárólag a tagok részére lehetséges. csak érvényes horgászengedéllyel van mód a horgászatra. A tóból 5 kg-nál nagyobb súlyú halat elvinni TILOS (kivétel busa és harcsa)!  A parton mellék helység található. Intenzíven telepített tó, így egész évben rendszeresek a telepítések. Májustól szeptemberig havonta legalább egy nyílt nevezésű amatőr horgászversenyt rendeznek értékes díjakkal, és ellátással!, illetve itt tartják az éves lecsófőző versenyt is. Érdemes előtte telefonon érdeklődni nehogy lukra fussunk, és emiatt potyára utazzunk oda.  A halőrök rendszeresen járnak körbe és szigorúan ellenőriznek. Jobb, ha betartjuk a szabályokat, mert hamar elveszik az engedélyt. Naponta akár többször is kérhetik az igazolványt. ( Nem találkoztam máshol ennyire lelkiismeretes halőrökkel. Remélem ez más vizeken is hamarosan így lesz. )

3.jpg

A tó körül lakóházak vannak, de ez semmit sem ront a tó képén. Télen lékről is lehet horgászni. Sok egyesületi tag szokott kint horgászni. Nyugodtan érdeklődjünk náluk az éppen aktuális csalikról, etetőanyagokról, módszerekről mert rendkívül segítőkészek.

5.jpg

Napijegyet az alábbi helyeken tudunk venni:

Bandika közért: Gyömrő Dózsa György út

Zénó horgászbolt: Gyömrő Munkás út 3. Tel: 06 29 330 593

Tóparton: Gyömrő Akácfasor út 22. (Akácfasor út Gumi út sarkán lévő ház)

Sporthorgász Centrum: Gyömrő, Liszt Ferenc u. 1. (Táncsics és Liszt F. u. sarok)

Rabsic Horgászbolt: Vecsés, lakótelepi üzletsor

Ho Ho Horgászbolt: Sülysáp

A napijegy ára 2800.-Ft

4.jpg

6.jpg

A tóban fogható halfajok:

ponty, amur, compó, keszeg, kárász, busa, sügér, fekete sügér, harcsa, csuka, süllő, balin

 

Halfaj Min.méret Max.méret Napi db Heti db Éves db Tilalom
Ponty 30 cm 5 kg 2 6 30 telepítés után kiírás szerint
Csuka 40 cm 5 kg 2 4 10 febr. 15-ápr. 30.
Süllő 30 cm 5 kg 2 4 10 febr. 15-ápr. 30.
Amur 40 cm 5 kg 1 4 10 nincs
Afrikai harcsa 0 0 1 4 10 nincs
Koi ponty 0 0 0 0 0 elvitele egész évben tilos
Tok félék 0 0 0 0 0 elvitele egész évben tilos
Compó 0 0 0 0 0 elvitele egész évben tilos
Fekete sügér 0 0 0 0 0 elvitele egész évben tilos
Arany kárász 0 0 0 0 0 elvitele egész évben tilos

A napijegy áráért elvihető:  2 db nemes hal, 3 kg egyéb

 

7_1.jpg

8.jpg

9_1.jpg

Két bottal horgászhatunk. Nem kell nagyokat dobni. A nádszigetek miatt 40-50m-nél úgysem tudnánk. Ezen kis szigetek tövét érdemes megetetni és oda dobálni. azonban vigyázni kell, mert télen, amikor a tó befagy, levágják a nádat és sok helyen nem látszik ki a vízből a nádtorzsa. Attól még ott van. Hamar horogtemetőben találhatjuk magunkat. A legtöbben hagyományos fenekezést űzik. Érdemes azonban egy Match bottal a parttól akár 4-5m-is próbálkozni. Meglepő eredmények születhetnek itt. Gyönyörű ezüst illetve aranykárászt vagy compót foghatunk. De nem ritka a ponty sem a partközelben. Picker bottal vagy feeder bottal is igen eredményesek lehetünk. Nálam az édesebb etetőanyagok (mézes, epres) ami bevált. Csalinak a kukoricák illetve az élő csalik, amik bejöttek. Mindenképpen ajánlom, hogy a félsziget körüli úszózást. Lapul ott néhány termetes ponty és amur. Esetleg a félsziget előtti a tóba jobban benyúló stégek egyikét. Aki nem szeret, stégről horgászni az választhatja az úgynevezett lapost. Ez az út felé eső rövid oldal. Ott nincsen beépítve.

10_1.JPGA félsziget végén található nagy stég

11.JPGIlyen szép kárászokat lehet fogni.

13_1.jpg

15_1.jpg

17.JPGLékhorgászok

18.JPGCsukázás folyamatban

 

Horgászmester - Józsa László  06-20-513-61-17
Tógazda - Albert István  06-70-281-17-77
Vezető halőr - Holecz Róbert  06-70-458-44-14

 

További információért látogassatok el a tó honlapjára.

Képek: www.gyhe.hu 



 

 

Szerző: Icebear

Szólj hozzá!

Címkék: Tavak

A bejegyzés trackback címe:

https://horgaszmania.blog.hu/api/trackback/id/tr955063145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása